Kedves hülye(blog) szerkesztő!

Hozzáteszem amit tudok. Íme:

Üdv:
Bigskorpió

“

Beköltözött a 20-21 lakásos házunkba egy 60 körüli házaspár. A pasi stílusán átütött a régi rendvédelmis hivatás nyoma. Pénzük volt, Kft-t vezettek, ami (rossz nyelvek szerint) pártpénzek átforgatását és fehérítését végezte. De az tény, hogy a nyugodt ház életét teljesen felforgatta.

Természetesen mindent tudott, sőt jobban tudott, mindenhez értett, így a beköltözése utáni második lakógyűlésig maga mögé állította a lakók örökké elégetlen részét és megválaszttatta magát számvizsgáló bizottságnak. Ez –ugye- tipikusan az a poszt, amit senki sem szeret, de okoskodni, kötekedni aztán lehet.

Ekkortájt kötött belém először: megkérdezte, miért nem köszöntem neki? Kérdeztem: mikor, hol volt az eset? Ő: szombaton, a piacon szembe jöttem vele. Mondtam hogy elnézést, nem vettem észre (normális ember a piacon az árukat nézi, nem a vásárlókat). Ebbe imígyen nyugodott bele: rendben van, máskor figyeljek! Na, akkor jónapot kívánok.
Számvizsgáló tevékenysége abból állt, hogy a házban lakó közös képviselő minden dolgába belekötött. Pláne akkor vadult be, amikor egyik este a közös képviselő nem akart vele foglalkozni, valami elfoglaltsága miatt. Végül elérte, hogy a ház képviseletét átvegye egy Kft., ő pedig valami hasonlóan ’kedves’ ügyvéd ismerősével (a ház pénzén) pereket indított a volt képviselő ellen.

A második csörténk volt az igazi. Kitalálta, hogy új alkotmányt működési szabályzatot készít. Meg is írta és megnézésre köröztette a házban. Én meg komolyan vettem, így amikor találtam benne egy adat elírást, meg 1-2 gépelési hibát, kijavítottam a munkahelyemen szokott módon: szolidan pirossal a hibát és a hibával egy sorban egy-egy kis piros vonal a szöveg szélén, hogy könnyen látható legyen. Amikor visszaadtam neki és meglátta –lehet hogy a piros színtől-, befordult a szeme és üvöltözni kezdett: hogy képzelem, hogy rendre utasítom őt; neki a kisujjában több van, mint nekem a fejemben, stb, stb. Szerencsére az ária második percében rácsapott az asztalra, mire én is kiengedtem a hangom: "mit csapkod itt?" felkiáltással visszamondtam neki amit addig hallottam és sikerült megjegyeznem, kisujjal, rendre utasítással együtt. Lila lett a feje, de elhallgatott.

Attól kezdve elővette a közismert bunkófegyvert és látványosan nem fogadta a köszönésemet. (Nagyon letörtem emiatt.) Én meg sportot csináltam belőle: jó hangosan ráköszöntem, ő meg rögtön a másik oldalt kezdte nézegetni és peckesen elsétált.

Ez 3-4 hónapig ment, akkor elköltöztünk a házból. Később hallottam, hogy egyre több lakóval rúgta össze a port, végül ő is új házat keresett: új ház, új lakók, új viszályok. Akkor szép az élet, ha zajlik.

”

Kedves Olvasó!

Öntsd ki a szíved, amíg nem késő! Az ásó-kapa-nagyharang eljövetelekor te már nem panaszkodhatsz! Nem csak a saját, hanem ismerősöd történetét is elküldheted.

Sztorikat a hulyevel(kukac)gmail.com e-mail címen fogadunk.