Adott egy hasonló korú gyerekektől nyüzsgő sorház. A kölykök együtt játszanak, összetartanak, barátkoznak, közösen nőnek fel. De még egy ilyen idillikus gyerekkorba is alaposan belerondíthat egy hülye mostoha. Íme A. története:

“

Szia,

Az egész gyerek-, és fiatal felnőttkoromat egy nagyon is hülyével töltöttem, és nem érdekel, ha beteg, akkor menjen orvoshoz, de nincs joga tönkretenni mások életét. Csomó minden van, írom véletlenszerűen, ahogy eszembe jut.

A Szent Renault Megane

A spórolós apuka autó-fétisizmusáról jutott eszembe a saját mostohaapám.
Volt egy ősöreg Ladája (most adták el roncsnak, ért vagy 500 forintot, valamikor a 80-as években volt új), aztán mellé vett egy Renault Megane-t, amit beállított a garázsba, és soha nem használta, nehogy baja essen. A biciklizéstől el akart minket tiltani, mert a garázsban tárolt bicajt ahhoz, hogy kivigyük, el kellett oldalazva tolni a kocsi mellett. Egy ilyen alkalommal „karcolást” talált a kocsin, amit nyilván a bicikli kormánya okozott, emiatt akart eltiltani. Az állítólagos karcolás valójában egy csík volt a „szent” Renault Megane-ra rakódott porrétegen.  Ugyanis a közlekedési eszközkénti rendeltetésszerű használat helyett státusszimbólumként tartott, mintegy kegytárgyként állandóan a garázsban tárolt automobilt egy vékonyka, patinás porhártya fedte. A kocsi kb. öt évig volt meg, az alatt azt hiszem, összesen két alkalommal használta, meglátogatta vele az anyját. Merthogy az „különleges, ünnepi alkalmakra van”. Ehhez képest egy esküvő se volt elég ünnepi, arra is a rozoga Ladával ment. A "Minek vetted, ha csak a garázsban áll?"  kérdésre értelmes válasza nem volt. Azért vette, hogy elmondhassa: Van! Mert fel akart vágni, hogy megengedheti magának.
A garázsajtóra egyébként felírt egy csomó rendszámot (szomszédokét). A mostohaapám szerint ezekkel az autókkal kábítószert szállítanak. Ő tudja. Illető szomszédokkal az életben nem beszélt, de biztos, hogy kábítószer-kereskedők. (A javaslatra, hogy talán akkor a rendőrségen kéne bejelenteni, azt mondta, úgyse hinnének neki...hát nem is értem, miért.)

Videó

Ugyanaz, mint a "díszautó", csak a garázs helyett a nappaliban vesztegelt.  A 80-as években vettünk Ausztriában egy videót, amit aztán soha nem szabadott használni (ő se használta), nehogy elromoljon. Az is ott állt évekig a szobában, mert csak, hogy legyen. Mivel: "Ha bekapcsolná valaki, akkor biztosan valami baja esne!" Inkább csak álljon ott szobadísznek.

A kép csak illusztráció.

Mérgezésfóbia

Állítólag már leszokott róla, de fiatalabb korában az volt a heppje, ő nem eszik úgy, hogy nem őelőtte merték ki a fazékból a kaját mindenkinek, mert őt biztos, hogy meg akarják mérgezni. De az üzemi konyha ellen nem volt kifogása, mert ott biztos nem lehet egy őrült, aki csak úgy meg akarja mérgezni az embereket, kizárólag személyesen őt akarja mindenki megölni, csakis neki akarhatnak rosszat.

Szomszédok

Mindegyikük rossz, egytől egyig alkoholista. Ja igen, ő nem iszik alkoholt, mert ő attól halálos betegséget kap. A nem iszik még rendben van, én se szoktam, de "halálos betegséget kap???" amit természetesen ő saját maga talált ki, nem orvos mondta. Hogy ez milyen halálos betegség, azt se mondta, de ő tudja. (Kíváncsi vagyok, hány kommentelő jegyzi meg: "Nem is lehet normális, aki soha sem iszik. ":-)  - hulyevel - a szerk.) Önző, stb. stb. Kizárólag ő a jó ember, ezért tehát ne is járjunk össze a szomszédokkal, mert gonosz ember mind egy szálig. Nyolclakásos sorházban laktunk, szinte mindenki  "őslakó", abból az időből, amikor építették a házakat, együtt is építették. Nagyjából azonos korú szülőkből és gyerekekből állt a közösség. Mi gyerekek porbafingós korunktól ismertük egymást, a legnagyobb is max. 6 éves volt, mikor a szüleivel odaköltöztek. Rajtunk kívül minden család folyton összejárt. Teljesen mindennapos volt, hogy a míg a gyerekek az egyik lakásban játszottak, addig a szülők a másikban beszélgettek. Szilveszterkor, szülinapokkor stb. is közös bulizásokat tartottak. Minden lakásban, természetesen a miénk kivételével, mert ugye: „Mi nem alacsonyodunk le a szomszédokhoz!” De azért maradjak tárgyilagos, mi gyerekek összejárhattunk, legalább nem voltunk eltiltva az „alacsonyabbrendű” szomszéd gyerekektől (habár ha hozzánk átjöttek, és a mostohaapám hazajött, abban nem volt köszönet), de a felnőttek a mi lakásunkban sose jöttek össze. A mostohaapám (és emiatt anyám se) soha nem ment át szomszédolni. Volt olyan is, hogy mi gyerekek játszottunk nálunk, erre a mostohaapám amikor hazajött, ezzel indított: „Miért nálunk játszatok, miért vannak itt a szomszéd gyerekek?” Mint mondtam, mindenhol szoktunk játszani, egyik nap itt, másik nap ott. Krumplit, palacsintát sütöttünk, közben játszottunk, beszélgettünk. Sőt, sokszor nem is bent a lakásban voltunk (kivéve aki épp soros volt a krumplihámozásban, palacsintasütésben), hanem kint a lépcsőn, a teraszon. De a mostohaapám ukáza szerint ezt nálunk ne csináljuk, csakis máshol.

Mindenki betörő!

Ha nyaranta mentünk valahova hosszabb időre, mondjuk két hétre külföldre, csakis úgy mert elindulni, hogy először meg kellett győződni, senki nincs kint az utcán, mert akkor a betörők meg fogják tudni (látják a felpakolt kocsit), és biztos, hogy betörnek. Ezt a szomszédok úgy oldották meg, hogy szóltak egymásnak, és át is jártak egymáshoz virágot öntözni, macskát etetni, stb. Engem is kértek meg ilyesmire. Simán odaadta valamelyik szomszéd a kulcsot. De persze a mi lakásunk esetén erről szó sem lehetett! Hozzánk nem jöhet be senki, mert nincs olyan, hogy megbízható szomszéd, aki bejön, az mind egy szálig betörő, de legalábbis besurranó tolvaj. A betörőkről jut eszembe: Történt egyszer - amikor a sorház gyerekeinek a többsége már huszonéves volt -, hogy a szomszéd srácnál lakott a barátnője. Akkor már kb. három éve. Jött haza, de valami gond volt a zárral, nehezen nyílt. Erre a mostohaapám: - Valaki be akart törni hozzájuk! - nem ismerte fel a lányt, aki már akkor ott lakott évek óta! Amúgy is betörőmániás, de ez már gondolom mindenkinek leesett.

Féltékenység

Arra, hogy a tesómmal jóban vagyok (Miért ne lennék?) iszonyat féltékeny volt. "Miért van az én szobámban az öcsém? " (Pl. mert sakkozunk, kártyázunk.) Volt olyan, hogy én már gimibe jártam, ahol valamiért tanítási szünet volt, a tesóm viszont még általános iskolás volt és neki aznap nem volt szünete. Benézett a szobámba, hogy a tesóm biztosan ott bujkál, még az ágy alá is benézett, mert biztosan nem megy iskolába, ha nekem nem kell. Egyébként az öcsém soha sem lógott, eszébe se jutott ilyesmi, csak a mostohaapám zakkant agyában.
Persze anyámra is féltékenykedett, ha elment az utcán egy kocsi, az biztos, hogy anyám szeretője. Ha anyukám kinézett véletlenül az utcára, akkor biztos, hogy a szeretőjét várja.

Hipochondria

Hipochonder is, 37 fokos lázba már bele akar halni. Természetesen, ha más beteg, az csakis szimulálhat. Exem dolgozott vele, egyszer nem tudott menni, mert beteg volt, erre a mostohaapám előadta, hogy biztos csak hazudik. Beteg az csakis ő lehetett, más nem. Ilyenkor fájdalmas arccal feküdt a heverőn, és ha valaki keresztülment a nappalin, mert pl. fel akart jutni a szobájába és nem fejezte ki együttérzését, azt igencsak zokon vette.  Fájdalmas, őt sajnáló arccal volt ildomos ilyenkor a lakásban közlekedni.

DADA - Drogprevenció, szexuális felvilágosítás

Kamaszkoromban, osztálykirándulás előtt felvilágosítást akart tartani az AIDS-ről, mert szerinte természetesen MINDEN 15 éves lány az osztálykiránduláson  az összes fiú osztálytársával, meg ki tudja még kikkel lefekszik. Előadta, hogy nyilván be is drogozik, meg berúg, stb. mindenki az osztálykiránduláson. (Holott határozottan jó kislány voltam mindig is, nagyon is későn kezdtem mindent, berúgni még életemben nem rúgtam be, drogot szintén nem próbáltam soha.) Indok: látta a tévében, hogy vannak ilyenek. Következtetés: természetesen akkor én is ezt mind-mind csinálom, meg az összes osztálytársam, szomszéd, stb.

Vegyes

Aztán: Egyik nyáron hazajövet a kocsibejárón talált valami szél által odafújt rágópapírt. Az én szobám ablaka pont arra néz. Következtetés: én dobtam ki a rágópapírt a szobám ablakából...hogyne. Mondtam neki, hogy dehogy dobtam, biztos odafújta a szél.  "De,de biztos én voltam." Szajkózta hosszasan. Majd nagy nehezen elismerte, hogy jó, nem biztos, hogy én dobtam ki, de! Most jön a lényeg:  "Ismerjem be, hogy ha én dobtam volna oda, akkor se vallanám be!"  Vagyis ismerjem be, hogy hazudnék, ismerjek be egy olyan cselekvést, amit eszembe se jutna megtenni.

Az érettségim története se rossz: Szóbeliről hazaérve, mesélem, hogy mi volt. Mondom: az irodalom tételt nem tudtam túl jól. Erre mit terjeszt el a kollégáinak? Én megbuktam az érettségin....Ja, suliról még: mikor kicsik voltunk, ő mindig azt mondta, hogy ő milyen jó tanuló volt.  Mikor már nagyobbak lettünk, kértük, akkor mutassa meg a régi bizonyítványait. Válasz: nem, mert ha rossz jegyet kapunk, akkor majd a fejére olvassuk, hogy ő is kettest kapott év végén...előtte mindig azzal jött, hogy ő milyen jó tanuló volt..

Az egyébként is jellemző rá, hogy csakis ő a fontos. Ha egy munkában valaki elfárad (pl. kertásásnál) az lusta. Ha ő elfárad, az azért van, mert sokat dolgozott. Más soha nem számít, pl. kinevetett engem, hogy tízéves lányként miért nem bírom el a többliteres vizes vödröt, bezzeg ő! Ja, ő 40 éves férfi volt. Nem is értem, miért nem bírja ugyanazt egy 10 éves lány, mint egy 40 éves férfi...Persze, azért nem bírom,mert lusta vagyok, és elkényeztetett.

Most ennyi jut eszembe, majd megírom, ha még beugrik más is.
A.

”

Köszönjük. Szerintem egyelőre ennyit megemészteni most bőven elég. De majd visszatérhetünk rá!

Kedves Olvasó!

Öntsd ki a szíved, amíg nem késő! Az ásó-kapa-nagyharang eljövetelekor te már nem panaszkodhatsz! Nem csak a saját, hanem ismerősöd történetét is elküldheted.

Sztorikat a hulyevel(kukac)gmail.com e-mail címen fogadunk.