T., egy kiváló írói vénával megáldott, irodalomkedvelő posztolónk lepett meg minket az alábbi történettel:

“

Egy barátom javasolta, hogy megírhatnám hányattatásaimat, mert tökéletesen illene a blog profiljába. Átolvastam a bejegyzéseket, és igazat adtam neki. Úgyhogy jöjjön a Gumicsizmás Fiú története, akiről önkéntelenül Viktor Jerofejev Élet egy idiótával c. elbeszélése, és annak Vovája jut eszembe, bár inkább csak a cím miatt. Szerencsére annyira véres és visszataszító jelenetek nálunk nem játszódtak le. Még.

Egy háromemeletes társasház második emeletén lakunk, a Gumicsizmás Fiú pedig pontosan felettünk, a harmadikon rontja a levegőt. Ötéves de értelmi szintje ettől jóval elmarad: többször a szemébe néztem, de a tengermély sötétségen kívül mást nem láttam. Elméletben csak néha jön látogatóba a nagyszüleihez, és valahol máshol él a szüleivel. (Akik szintén kiváló emberek.) A valóságban azonban – sajnos – több időt tölt itt, mint otthon.

Mielőtt elkezdeném felvázolni a Gumicsizmás Fiú alakját, ismerjük meg a családját, akik olyanná tették, amilyen.
Az anya. Egy csúnya, kövér, gonosz és ostoba asszony. E négy alaptulajdonsága miatt úgy tűnhet, az Isten is azt szerette volna, hogy sose ajándékozza meg méhe gyümölcsével ezt a világot. Sajnos azonban mindig vannak olyan kétségbeesett férfiak, akik megunják az ötcombú asszonyt. Így lehetett ezzel Az apa is. No de ne szánjuk őt! Jelen esetben a „megtalálja a zsák a foltját” mondás nem is lehetne igazabb. Ha meddők lennének, nyugodtan tapsolhatnánk az álompárnak. De így sajnos csak a fejünket foghatjuk, hogy egy újabb, arra teljesen alkalmatlan pár vállalt gyereket. (Remélhetőleg egynél megállnak!)
A nagyapa Az anya édesapja. Neve egyébként ugyanaz, mint egy híres operettszerzőé, akiről nemzetközi gyorsvonatot is neveztek már el. (Hogy IC, vagy EC – nem árulom el.) Életmódját tekintve alkoholista. Ő is sok örömet okozott már nekünk, amikor részegen hazatámolygott, hogy aztán kislányhangon visítsa, káromkodja álomba magát („az Isten bassza meg, mind ellenem vagytok!” „Anyátok picsáját!” stb.), miután bevágta párszor valamelyik szobaajtót, és legalább egyszer elvágódott a padlón.
A nagyanya egy szelídhangú, csendes asszony, aki valószínűleg nem szereti a nagyapát, talán sosem szerette, de valamiért kitart mellette. Mártírnak nem nevezném, de kétségkívül ő a legkisebb rossz a családból, illetve ő az egyetlen, aki valamennyire emberi hangon és emberi módon foglalkozik a Gumicsizmás Fiúval.
Térjünk is rá főhősünkre, a társasház Vovája, a Gumicsizmás Fiúra. Ideje elárulnom, miért is kapta ezt a nevet. Nos, a válasz roppant egyszerű: mindig gumicsizmát hord. Mármint mindig. Télen, tavasszal, nyáron, ősszel. Reggel, délben és este is. Kint és bent. Fent és lent. És így tovább. Már azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a nyeles tornacipő eggyé vált a testével. (Ez mondjuk később, ahogy növekszik, egyre fájdalmasabb lesz neki. De a fenébe is, megérdemli!)
Szóval a Gumicsizmás Fiú elméletileg csak látogatóban van itt a nagyszülőknél. A valóságban legalább öt-hat napot itt tölt egy héten. Ünnepnap, amikor nem. (Mondjuk nem hibáztatom a szüleit, én is lepasszolnám, ha ilyen lenne a gyerekem.) Szeret a lakásban énekelni (értsd: üvölteni), futkorászni, focizni, ugrálni és még ki tudja mit csinálni. (Ezt mondjuk az anyjától örökölte, aki gyerekként rajongott a lakásban ugrókötelezésért és „gumizásért” [=kifeszített spárga vagy gumi között ugrálni]. Megjegyzem, akkor is legalább nyolcvan kiló volt.) Természetesen nagy mozgásigénye van, és a nagyanyja igyekszik ezt kielégíteni, így amikor csak az idő engedi, leviszi, megsétáltatja. A Gumicsizmás Fiúnak van egy elektromos traktora, amivel imád a parkolóba és a garázsokba ki-be hajtó autók között ész nélkül száguldozni, ezzel mintegy meghazudtolja Darwint és a természetes szelekciót. Amikor elkapja a gépszíj (és tényleg, az elektromos traktor hangja pontosan olyan, mintha valami szíj súrlódna. Nagyon magas, monoton, borzalmas.) senki sem állíthatja meg. Hiába kiáltják utána riadtan, hogy „várd meg anyát!”. Nem várja.
A Gumicsizmás Fiú tele van energiával. Hiába traktorozik a parkolóban, hiába focizik a ház mögötti füves területen, hiába rohangál a lakásban, hiába rikoltozik énekel a játszótéren, sosem fárad el. Teljes erőbedobással nyomja attól az elátkozott pillanattól, hogy reggel felébred (és mivel ő korán kel, én is korán kelek), egészen addig a reménykedéssel teli percig, amikor elalszik. Ez pedig jó későn szokott lenni (legalábbis egy ekkora gyerekhez képest, kb. tíz, fél tíz).
És most jöjjön a Gumicsizmás Fiú ténykedésének esszenciája, ami végülis elég lendületet és energiát adott e poszt megírásához. Ma este történt, nyolc óra körül. Vova lent játszott, amikor szólította a természet, jól nevelt fiúhoz illően felsietett, hogy angolvécén végezze el a dolgát. A nagyanya nem kísérte fel, gondolván nagyfiú már, egyedül is megy neki, meg aztán A nagyapa úgyis fent van. No igen. Miután végzett, valahogy eltömítette a vécét (én magam nem láttam, csak azon információkra támaszkodhatom, amiket A nagyanya elmondott), majd lehúzta, és nem zárta el (ezek szerint náluk nem tartályos öblítés van). A nagyapa pedig egész addig nem vette észre ezt, amíg kb. bokáig nem ért a víz. Nagyjából mi is ekkor vettük észre, hogy valami nem stimmel, mert úgy hallottuk, hogy valami folyik az előszobában. Nem vettük komolyan – hiszen ez elég lehetetlen szituáció lenne –, egészen addig, amíg nem láttuk a saját szemünkkel. Aztán kicsivel később az előszoba két másik pontján is elkezdődött a szivárgás, majd a konyhában, a nagyszobában és a fürdőben is. Negyed óra-húsz perc alatt aztán abbamaradt az özönvíz, törölközőkkel és újságokkal sikerült minimalizálni a károkat. De persze meszelni és tapétázni még így is kell. Az már csak hab a tortán, hogy a konyhát két hete tapétáztuk és meszeltük.
De ez legalább megmagyarázza, hogy miért van rajta mindig gumicsizma.

”

Ráadás:

"Tehát, képzeljék el, hogy Vova a metszőollót csattogtatva berohan a szobába, én pedig ott ülök soványan és meztelenül, és paradicsomlevet iszom, mint egy kisgyermek. Vova megragadta a feleségem haját, ledöntötte a mocskos szőnyegre, és kezdte levágni a fejét. Úgy felizgultam, úgy felizgultam, úgy ugráltam a karosszékben, hogy végigöntöttem magam paradicsomlével. A tenyeremmel a mellemet csapkodtam, és kiabáltam, hogy Vova vágja le a gyulladt szerveimet. Vova, vágd le, nem bírom tovább! De Vova el volt foglalva, és még csak felém sem fordult. -Ehh! - kiáltotta végül, és az arcán okító kifejezéssel mutatta a trófeát.

Ott ültem a geciben és paradicsomlében fürödve. Megint özvegy voltam."

(részlet az Élet egy idiótával című novellából)

Kedves Olvasó!

Öntsd ki a szíved, amíg nem késő! Az ásó-kapa-nagyharang eljövetelekor te már nem panaszkodhatsz! Nem csak a saját, hanem ismerősöd történetét is elküldheted.

Sztorikat a hulyevel(kukac)gmail.com e-mail címen fogadunk.

Rendszeres olvasóinknak bizonyára feltűnt, hogy két héttel ezelőtt egy hét kimaradt. Sajnos akkor nem küldött senki posztot. Ezer kössz a mostani poszt beküldőjének, de a jövő hétre ismét nincs "bespájzolt" írásunk. Kérlek küldjetek anyagot, mert szeretnénk az egy szem szünet ellenére tartani a heti egyszeri, péntekenkénti folyamatos frissülést.

Előre is kössz.