HTML

Hülyével együtt élni

Van ilyen sztorid? Írd meg: hulyevel(kukac)gmail.com

Friss topikok

A gyűjtögető bűzbomba

2011.07.08. 07:00 :: hulyevel

Anti Kulti küldte az alábbi penetráns posztot:

Adjonisten. Nem láttam ezt a típust a blogban, bár az is lehet, hogy csak figyelmetlenül olvasok.

Pár éve az öcsémmel közösen béreltünk lakást egy elég jó állapotú belvárosi körgangos házban. A földszinten lakó házimanó, P. néni, egész elfogadhatónak tűnt első ránézésre, visszaköszönt, satöbbi. Közelebb érve azonban olyan penetráns bűz lengte körül, hogy a szaglóhám kiégett az orromból és a szag forrásaként egyértelműen a mama volt azonosítható.

Éjjel a vénasszony volt a legrosszabb dolog, ami a házzal történhetett, ugyanis imádott beszélgetni a harmadikon lakó hasonszőrűvel, ami nem lett volna baj, ha ezt nem úgy oldják meg, hogy mindkettő kikönyököl a saját ablakán, és diszkréten üvöltve megbeszélik a világ nagyobb történéseit. Témáik alapján a világ a kerület határáig terjedt. Kissé (nem, bazmeg, nem kissé) irritáló volt, hogy az ember tudja, másnap kelnie kell időben, és nem tud aludni, mert az a két vén csoroszlya egy holdra vonyító farkasfalkát simán leordít bármikor, beszélgetés címén. Nyilván mi voltunk a bunkók, mert finoman megkértük őket, hogy valami társas együttéléshez jobban passzoló formáját válasszák az eszmecserének. Semmi hatása nem volt, úgyhogy ötpercenként egy fokozattal durvábban kértük. Megvolt a megoldás, a: "ha bazmeg le kell mennem, akkor szétb*szom a fejed egy laza fejű csákánnyal, a k*rva anyádat!" után lett csak csend. Megalapozta a további jó viszonyt, nem mintha különösebben érdekelt volna a dolog.

Ami sokkal nagyobb baj volt az az, hogy P. nénit legtöbbször olyan formában láttuk a kerületben, hogy egy deniszakomisz féle utánfutót húz maga után, amin leszakadt játékbaba-kartól kezdbe sárga vízipisztolyon keresztül a halott niggerig minden volt. Hogy ezek mire kellenek neki, arra akkor derült fény, amikor P. néni 3 napra eltűnt, telefont nem vett fel és az aggódó beszélgetőpartner rátörette az ajtót. Az öreglány az előszobában feküdt, eszméletlenül, kb 3 órányira a kiszáradástól.

A lakás viszont... kezdjük ott, hogy amikor azon a napon hazamentem, két konténerkuka állt a ház előtt, illetve olyan szag volt, mintha valaki összefosott volna egy szeméttelepet. A kerületi illetékesek vegyvédelmi ruhában hordták ki a lakásban felhalmozott 10+ köbméter hulladékot, míg a rágcsálóirtók a macska méretű patkányokkal vívtak közelharcot. Eszméletlen volt a szag és a látvány kombinációja, a lakás meg a kiürítés után is úgy nézett ki, illetve olyan kib*szott büdös volt, hogy szerintem csak úgy lehetett volna rendbe tenni, hogy szétlocsolunk egy kanna benzint és bedobunk egy égő gyufát. Sajnos társasházban mindez nem kivitelezhető, illetve P. nénit is hasonló radikalizmussal kellett volna jobb belátásra bírni. Ugyanis egy héttel később hazatotyogott valami eü-intézményből, szomorúan benézett a lakhatóság határát súroló lakásába, majd felmarkolta kiskocsiját és eltűnt a balfenéken.

Nem vártuk meg, míg megint lepratelepet csinál a lakásából, illetve a házból, amúgy is költözni akartunk (mondjuk konkrétan egy másik hülye miatt, aki szintén megérne egy pár gépelt sort, annak ellenére, hogy őt sikerült saját hatáskörben lerendeznem [Várjuk! - Hulyevel; a szerk.]), úgyhogy rövid úton menekülőre fogtuk a dolgot.

Azóta sem tudtam rájönni, hogy az ilyen barmokkal az agyonverésen kívül mit lehet kezdeni. Amíg a kezüket mozdítani tudják, hazahordanak minden szart.


Kedves Olvasó!

Öntsd ki a szíved, amíg nem késő! Az ásó-kapa-nagyharang eljövetelekor te már nem panaszkodhatsz! Nem csak a saját, hanem ismerősöd történetét is elküldheted.

Sztorikat a hulyevel(kukac)gmail.com e-mail címen fogadunk.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyevel.blog.hu/api/trackback/id/tr183039059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disznó Úr 2011.07.08. 07:12:03

Hasonló helyzetnek én is voltam tanúja. Szintén gangos ház, földszinti lakás, amihez csak közös wc volt. Öregasszony kb. 100 macskát tartott, az egész házban olyan macskahúgyszag volt, hogy nyáron émelyegtünk.

A társasház bejelentésére kijöttek az önkormányzattól, becsöngettek, öregasszony ajtót nyitott és ez olyan szaghullámot indított e, hogy az önkormányzati kiküldött az udvaron hányt...

Ja, a lakása kb. ugyanez volt, egy vödörbe végezte a szükségleteit és amikor tűz ütött ki a lakásban, azzal locsolta le. Mellesleg, megőrülése előtt egy értelmes nő lehetett, ezt onnan tudom, hogy választékosan üvöltözött az udvaron. Azt is ordította, hogy : "Horthy Miklós szeretője voltam"

Amikor elpaterolták, le kellett verni a vakolatot a lakásban tégláig, hogy a bűz megszűnjön.

gofrikiraly 2011.07.18. 10:51:09

Ez amúgy egy pszichiátriai betegség. Obszesszív-kompulzív zavar, ismertebb nevén kényszerbetegség, asszem főként nyugtatókkal szokták kezelni.

Törökátok 2011.07.19. 22:13:41

Hát nem tudom, lehet, hogy betegség, de pont leszarnám, én egy facsavarokkal preparált baseball-ütővel kezelném, ha valaki lepratelepet csinálna a házunkból...
süti beállítások módosítása